e-Útdíj

e-Útdíj Európában – 2.rész

Az Európai történelemben számtalanszor felmerült, hogy a közlekedési infrastruktúra fenntartási és fejlesztési költségeihez az úthasználók is hozzájáruljanak. Magyarországon a 11. századból származik, és Könyves Kálmán nevéhez köthető ez az első törvénybe iktatott útvám.

 

Az idők során az útdíjak jellege, mértéke, fizetési módja és költség aránya sokszor és sokféleképpen változott. A legújabb elképzelések lényege az ún. használatarányos útdíj, amely nemcsak igazságosabbnak tűnik, mivel a díjat a megtett út, a jármű súlya, továbbá műszaki állapota alapján kalkulálják, hanem segítségével szabályozni is lehet egyes utak teherforgalmát.

 

A modern technológiák alkalmazásával könnyen ellenőrizhető és hatékonyabbá tehető az útdíjszedés. Európában többféle technológiát alkalmaznak az útdíjak beszedésére.

 

Manuális útdíjszedés

Bizonyára mindannyian találkoztunk már matricás, illetve kapus megoldásokkal, amelyek egyértelműen kijelölték az útszakaszt, a díjat pedig személyesen a helyszínen kell befizetni. A rendszer legnagyobb hátránya, hogy nagy apparátust és infrastruktúrát igényel, mivel minden szakasz határán beléptető kapukat kell felállítani, és minden kapunál díjszedőket kell alkalmazni.

 

Elektronikus útdíjszedés

Európában egyre elterjedtebb a különféle elektronikus útdíjszedési rendszerek alkalmazása. Létezik egy ún. mikrohullámú rendszer, amelynek lényege, hogy a járműveket mikrohullámú jelek kiadására alkalmas eszközökkel szerelik fel, a kibocsátott jeleket pedig útdíjellenőrző kapuk vagy kamerák figyelik. Előnye, hogy viszonylag kevés személyi erőforrás kell az útdíj kiszámítására, mert a rendszer automatikus, ugyanakkor csak a kiépített szakaszokon lehet alkalmazni.

 

A GPS alapú útdíjszedési rendszerek már teljes körű megfigyelésre alkalmasak. Nem kellenek hozzá ellenőrző kapuk, így infrastrukturális beruházás nélkül bármely útszakaszon alkalmazható. A megtett út egy a járműben elhelyezett készülék által gyűjtött koordináták alapján pontosan kiszámolható. Jelenleg ez a rendszer tűnik a leghatékonyabbnak, és hosszú távon fenntarthatónak.

vissza